Aranyosi Péter az elmúlt években már többször is fellépett Németországban a Dumajegy.de szervezésében, az ország több pontján, különböző városokban és különböző műsorokkal. Karlsruhe, Augsburg, Ulm, Frankfurt, Essen és más helyszínek magyarajkú közönsége is találkozhatott már vele. Önálló estjei, mint pl. a Borsodi homályos vagy Négybetűs szavak is beégtek emlékeinkbe, de más neves előadóművészekkel – úgymint Badár Sándor, Dombóvári István, Szobácsi Gergő vagy Vida Péter – tartott közös fellépései is legendákká váltak a Dumajegy.de színpadain.
Estjei kifejezetten erős nézőszámmal és felülmúlhatatlan hangulattal zajlottak. Az egyik kiemelkedő példa az ulmi Miskolci Gyökerek előadás volt Vida Péterrel, amelyre közel 500 lelkes rajongója volt kíváncsi. De Karlsruheban is már többször hasonló teltházas és frenetikus hangulatú előadásban volt részünk.
A helyszínek nemcsak számként voltak fontosak. Ezek az estek megmutatták, hogy a németországi magyar közönség igenis mozdítható, ha olyan előadást kap, amelyhez kötődni tud, ahol szinte a szavakból is kiérzi a hazai ízeket, az otthoni levegőt, miközben a hasát fogja a nevetéstől.
Az ő egyedi és utánozhatatlan előadói stílusa ma már lassan a magyar humor védjegye és bár akadnak, akik a csípős, szókimondó poénjai, vagy aktuálpolitikai beszólásai miatt esetleg megosztó személyiségnek tartják, de így is a hazai humorpanteon oszlopos tagja. Ő az, aki mindig barátságos, közvetlen a rajongóival szemben is, aki sosem mond nemet egy közös képre vagy baráti ölelésre. Akivel, ha elmegy az ember az előadás után sörözni, a stand-up ott folytatódik tovább, ahol a színpadon abbamaradt.

És többek között ezért is örülünk, hogy 2026 novemberében Aranyosi Péter ismét visszatér a Digitális nindzsa című legújabb önálló estjével, melyben kendőzetlen humorral mesél a generációs szakadék és felgyorsult technológia kihívásairól egy boomer szemszögéből. Bizton állíthatjuk, hogy az elmúlt évek történései a legjobb poénokat hozták ki belőle.
2026. november 20. – 19:00 – Aranyosi Péter Ulmban
Ulm különleges helyet foglal el a Dumajegy.de történetében. A városban korábban is volt már nagyon sikeres magyar stand-up előadás, és a környék földrajzilag is izgalmas: Baden-Württemberg és Bajorország határán sok olyan magyar él, akik számára Ulm jól megközelíthető. Az ulmi előadás ezért nemcsak a városban élőknek lehet érdekes, hanem a tágabb régió magyar közönségének is.
Akik korábban ott voltak a Miskolci Gyökerek ulmi estjén, valószínűleg emlékeznek arra, milyen ereje van egy több száz fős magyar közönségnek, szinte a plafon is leszakadt a hatalmas nevetésektől. Akik pedig akkor lemaradtak, most újra kapnak egy lehetőséget, hogy ezt átéljék.
2026. november 21. – 19:00 – Aranyosi Péter Ettlingenben, Karlsruhe mellett
Ettlingen a Dumajegy.de számára hazai pályának számít. Karlsruhe és környéke az elmúlt években többször bizonyított. Különböző méretű és funkciójú termekben tettük próbára a lelkes rajongók rekeszizmainak tűrőképességét és sok néző számára már ismerős lehet ez a régió.
A helyszínt kommunikációban gyakran Karlsruhe mellett említjük, hiszen így könnyebb elhelyezni a térképen. Jó a megközelíthetősége akár az autópályákon, akár tömegközlekedéssel is. A környékről, Stuttgart, Pforzheim, Rastatt, Baden-Baden, Landau irányából vagy akár távolabbról is sokaknak ideális választás lehet egy szombat esti magyar programhoz.
Ez az este különösen azoknak lehet jó lehetőség, akik szeretnének egy közös baráti, családi vagy páros programot szervezni magyarul, élő humorral, ismert előadóval. Ráadásul Ettlingen belvárosában számos minőségi sörözőben, étteremben folytatódhat az este azoknak, akik így akarják regenerálni az előadáson megfáradt agytekervényeiket.
Miért érdemes eljönni?
Azért, mert egy élő stand-up est nem ugyanaz, mint otthon megnézni néhány videót.
Azért, mert Aranyosi Péter történetei élőben működnek igazán, interaktív előadásmódjának köszönhetően.
Azért, mert külföldön élve különösen jó érzés egy olyan teremben ülni, ahol körülötted mindenki ugyanarra a nyelvre és ugyanarra a humorra kapcsolódik, miközben leszakad a csillár a nevetéstől.
És azért is, mert ilyen magyar nyelvű estekből Németországban nincs minden héten, de még minden hónapban sem.
A Dumajegy.de célja mindig is az volt, hogy olyan előadásokat hozzon Németországba, amelyek valódi élményt adnak a magyar közönségnek. Nemcsak egy estére szólnak, hanem utána is megmaradnak: beszélgetésekben, fotókban, közös emlékekben, hazafelé tartó autóutakban, másnap a munkahelyen vagy a rokonoknak, barátoknak elmesélve és még évek múlva is felemlegetve.
Kinek ajánljuk az előadást?
Egy Aranyosi Péter-est jó választás lehet azoknak,
akik szeretik a magyar stand-upot,
akik régóta élnek Németországban, de hiányzik nekik az otthoni humor,
akik már látták Aranyosit és szívesen megnéznék újra,
akik még sosem voltak magyar stand-up esten Németországban,
akik barátokkal, családdal vagy párjukkal keresnek közös programot,
akik egy estére szeretnének kiszakadni a hétköznapokból.
Nem kell különösebb előismeret. Elég, ha szereted az humort, érted a magyar poénokat, és jól esne egy este, ahol nem kell fordítani semmit.
Ha szeretnél magyarul nevetni Németországban, ha régóta követed Aranyosi Pétert, vagy ha most látnád először élőben, akkor ne sokat hezitálj! Kattints a képekre fentebb vagy az Előadások oldalra és foglald le jegyed mielőtt még nem késő 😉
Aki már látta, tudja, mire számíthat.
Aki még nem, annak itt az ideje bepótolni.
Várunk mindenkit szeretettel!
* * * * * Ha nem szeretnél lemaradni a Dumajegy.de estjeiről, legfrissebb információiról, iratkozz fel hírlevelünkre a lap alján! * * * * *






















